Ezt csináltuk szeptemberben:
A tanulás, mint erősség

Új osztály kaptam, 21 fővel, 3 lány és 18 fiú.

Azért ez az erősség volt az első héten, mert fontos a tanulóknak tudatosítani, hogy tanulni bárhol, bármikor és bármiből lehet. Továbbá szeretnék nekik, nemcsak tárgyi tudást, hanem az életben való boldoguláshoz is ismereteket adni.
Nagyon fontos a tanuláshoz való pozitív hozzáállás, ezt nagyon kell bennük erősíteni, ezért olvastam fel nekik a Bőhön a vadász c. mesét, amelyben többször visszatérő idézet: Bármi legyen, gazdagít. A mese vége felé, már kórusban mondták a tanulók: Bármi legyen gazdagít, illetve igyekeztem bennük tudatosítani, hogy nekik kell megtalálniuk az életben, hogy melyik tudást hol tudják majd hasznosítani.
Ezt hol fogod majd hasznosítani? Erre nem érkezett tőlük válasz, csak néztek rám nagy szemekkel.

Az előző osztályom 5 éven keresztül kapott meséket, és tényleg megerősödve indultak a nagybetűs életbe. Fontos a hozzáállás és a nem feladás is, vagyis a kitartás. Ezeket is jól lehet erősíteni mesékkel.

Megcsináltuk azt a feladatot is, ahol egy érzést, egy gondolatot és egy kérést kellett a tanulóknak feltenniük egy kis lapon. Érdekes volt a kérdésfeltevésük is: volt, aki iskolával és a jövőjével kapcsolatban tett fel kérdést és volt, aki csak azt kérdezte: mikor mehet enni és aludni, illetve mikor dohányozhat.
Lerajzolták a tenyerüket és minden ujjukba beleírták, ami fontos a számukra. Több tanulónál is megjelent a tanulás fogalma.

Feltettem a kérdést a tanulóknak, hogy mit kell megtanulniuk az életben?
Az alábbi válaszok születtek: szakmámat, vadászvizsgát, nyelveket és 1 fő jelezte, hogy nyugalmat.
Mi jut eszedbe a tanulás szóról? Erre a kérdésre is érdekes válaszokat adtak a tanulók: fejlesztés, szorgalom, kitartás, iskola, fejlődés. Ezt frontálisan mondták egymás után.

Tanulási szokásokra az alábbiakat nevezték meg: olvasás, figyelés, írás, hallás után, tapasztalat, magolás, vizuális, szakember, füzet
Nagyon fontos erősség ez, a diákoknak sok negatív tapasztalat tartozik ehhez, igyekszünk ezeket is leépíteni.

Tisztelettel és köszönettel: Juhász Katalin, Mátrafüredről

II. rész: Ezt csináltuk március 1-én:
Nagyon szeretik a tanulók a beszéljük meg részt:
Náluk a tanulás íze: sós, édes, csípős, eperés kókusz ízű
Illatban is változatos a tanulás: finom, dög, sós tengeri, poloska
A tanulás, mint hely: börtön, disco, a mostani helyem, híd, fenyőerdő, tengerpart, reptér, ház, otthon
A tanulás szeretete, mint gesztus: több ember jelezte a kézfogást, integetést, like-ot, röplabda
Mit köszönhetnek a tanulásnak?
kapcsolatok, társaság, tud írni, itt lehet az iskolában, jó osztálytársak, nem analfabéta, ezzel több tanuló is egyet értett.
Milyen lenne a világ, ahol nem szívesen tanulnak az emberek:
őskori, nem tudna beszélni, buta, rossz, még rosszabb
Mi az, amit meg akarnak tanulni?
vadászvizsga, jogsi, főzni, sok mindent
Miben segít a tanulás neked?
Csönd, lehetőség, tudás, nyugalom, rend, alkotás
Mennyire tölti fel őket

sheds plans Hip Roof Shed Plans 10×18 Clerestory Dormer Shed Plans 20×12 Bali Out Call Message kingdom357 gospin123 kontes123 pasar123 raja123 respin123 sakti123 virgo123 cuan123 bule77