A Szeretet kertjének gondozására egy teljes hetet szántam, erre az erősségre és az EKOP-os tevékenységekre építettem a témahetet. Fő erősségemet használatba véve, hatalmas szeretettel és lelkesedéssel készültem a játékos foglalkozásokra. Rengeteg lehetőséget kaptam a programban, melynek tárházát a gyerekeknek is át akartam adni, hogy ők is felfedezhessék és gondozhassák ezt a nagyon értékes erősséget. A hétfő délelőtti szabad játéktevékenység során elindítottam ráhangolódásként a Szeretet dalt, mely alatt lecsendesedtek a gyerekek. Lazító és relaxáló feladattal kezdtük az irányított foglalkozást, melynek során csukott szemmel, szerszámainkat megragadva (kialakított rituálénk) léptünk át az erősség kertbe. Pártaláló játékkal kezdtük el felvenni a kapcsolatot egymással, majd egy papír szív formába kellett a társuk jelét belerajzolni. Ezen szívek felkerültek az erősség falunkra is, melyre sokszor feltekintettek a hét során a gyermeki szempárok. A Fedezd fel! videó megnézése után beszélgetőkört indítottam a gyerekek között, melynek során csodálkozva néztem aktivitásukat, lelkesedésüket, a téma iránti érdeklődésüket. Masszázsvonatba ültünk, és a szeretetmondókát is megtanultuk. Hatalmas közös öleléssel zártuk a foglalkozást, melynek szokását minden nap bevezettük, kedvenc része volt a gyerekeknek, és nekem is, ugyanis a szavak helyett a szoros ölelések mindent kifejeztek. A keddi napon egy hatalmas szeretetfelhőben ültünk, ami percről percre csak nőtt. Azt szeretem benned, hogy… és Azért szeretlek, mert… mondatokat kellett a gyerekeknek befejezni a mellettük ülőknek intézve. Meghatottsággal hallgattam, hogy milyen kedves, őszinte és személyre szóló mondatokat intéznek egymás felé, mindenki értékét felismerve. Mivel én is a körben ültem, én is kaptam személyre szóló mondatokat, melyek könnycseppeket csalogattak a szemembe, azt hallva, miért is szeretnek engem a gyerekek. Szerdán barátságkarkötő gyártásba kezdtünk, és meglepő módon a fiúkat ragadta el jobban ez a tevékenység, melyet egész héten kitartóan és örömmel készítettek. Csütörtökön sok-sok szeretet játékot játszottunk: Bábsimogató, Tükör a dobozban, Fuss!Ölelj!, és a Minimozit is megnéztük. Pénteken élménybeszámolóval, értékeléssel zártuk a hetet, melynek során megbizonyosodott számomra, hogy igen fontos az erősségkertet gondoznunk a gyermekekkel, jó úton járok velük, és folytatnom kell. Nagyon jól érezte magát mindenki, még a visszahúzódóbb gyermekek is kinyíltak. Egész héten alkalmaztuk a szeretetnyelvet öleléssel, simogatással, ajándékozással, kedves szavakkal és gesztusokkal, minőségi idővel – mindezek önkéntesen jöttek a gyerekekből társaik és a felnőttek irányába is. Úgy gondolom, hogy eddigi pályafutásom során most sikerült igazán a gyermekek szívéhez kapcsolódnom, és egymást feltöltenünk a hét során. Szeretve vagyok!

sheds plans Hip Roof Shed Plans 10×18 Clerestory Dormer Shed Plans 20×12 Bali Out Call Message kingdom357 gospin123 kontes123 pasar123 raja123 respin123 sakti123 virgo123 cuan123 bule77